Határozat száma:
218/2013 2013.10.30.

Tárgya:
Komárom Város Önkormányzata 2014. évi költségvetési koncepciója, valamint beszámoló az Önkormányzat 2013. évi első háromnegyedévi gazdálkodásáról

Határozat:
Komárom Város Önkormányzat Képviselő-testülete az önkormányzat 2014. évi költségvetési koncepcióját megvitatta, azt az előterjesztésben foglaltaknak megfelelően elfogadja.

A költségvetés elkészítése során az alábbi szempontokat tarja szükségesnek figyelembe venni:
A Képviselő-testület 2014. évben a folyamatban lévő fejlesztési feladatok folytatására, befejezésére, új fejlesztések beindítására, a városüzemeltetési feladatok ellátására, továbbá az intézmények megfelelő szinten történő üzemeltetésének biztosítására helyezi a fő hangsúlyt.

A következő költségvetési évben a pályázati úton elnyerhető támogatások megszerzése, a lehetséges külső források - lehető legnagyobb arányban történő - bevonása kiemelt fontossággal bír.

Az idegenforgalommal kapcsolatos feladatok ellátása, Komárom város kulturális és sport rendezvényeinek támogatása stratégiai fontosságú kérdés, mely a foglalkoztatás bővítés lehetőségeire is hatást gyakorol. Meg kell fontolni a Jókai Mór Városi Könyvtár másik épületben való elhelyezésének lehetőségét.

A 2014. évi költségvetésben is alapokat kell létrehozni a tartalékok között az alábbiak szerint: Általános tartalék, Működési célú tartalék (civil szervezetek támogatási alapja, oktatási alap, egészségügyi és szociális alap, polgármesteri keret, nyári napközis tábor költségei, önállóan működő intézmények karbantartási alapja) Felhalmozási célú tartalék (pályázati alap a megvalósuló és nyertes pályázatokra, vis maior keret).

Az elkövetkező évben is fenn kell tartani Komárom város lakossága részére az eddigiekben nyújtott támogatásokat.
A Polgármesteri Hivatal és az intézmények vonatkozásában a tervezés során a 2013. évi szinten tartás a cél a személyi juttatások és járulékok vonatkozásában.

A Kormány a közfoglalkoztatás rendszerének kiterjesztésével megteremtette a lehetőséget az elsődleges munkaerőpiacról kiszorultak foglalkoztatása számára. Az önkormányzat kiemelt programként kezeli a hátrányos helyzetű csoportok helyzetének javítását.
A közfoglalkoztatási program keretében jövő évben közel 100 fő számára biztosítjuk a munkaerőpiacon hátrányban lévők téli foglalkoztatását. Az évek óta folyó hagyományos közfoglalkoztatási programokban közel 80 fő foglalkoztatását tudjuk biztosítani.

Az átfogó bérlakás program folytatása és a szociálisan rászorulók számára támogatása kiemelt feladataink között szerepel.

A Polgármesteri Hivatal szervezetrendszerének hatékony működtetése továbbra is fontos feladat.



Melléklet: Melléklet

Határidő:
a 2014. évi költségvetés elkészítésének határideje

Felelős:
Dr. Molnár Attila polgármester
Dr. Baksa-Ströcker Renáta jegyző