Az egyesület 33 éves tapasztalattal végez oktatásokat városunkban, Filep Imre, 7 danos mester vezetésével. Napjainkra több, mint 500 érmet tudhat magáénak, több országos, Európa- és világbajnok tanítványt indított útjára.
Május 14-e és 16-a között 51. alkalommal rendezték meg Várnában a nemzetközi Rally Bulgaria versenyt, ahol ez alkalommal Dudás Gergő, az ifjú komáromi versenyző és navigátora Szabó Krisztián is autóba szállt.
Az elmúlt 12 év sem volt izgalmaktól mentes a helyi floorball csapat életében, hiszen ez idő alatt egy ötödik helyezés mellett hat ezüst és három bronzérmet is elhoztak.
Csáki Eszter, komáromi labdarúgó, a közelmúltban magára ölthette a Magyar Válogatott mezét is. A soron következő Európa bajnoki selejtezőn Norvégiában lép pályára. A napokban édesapjával együtt stúdiónk vendége volt.
A hétvégén, május 8-án rendezték a Fit Kid III. osztályos - Dance B és Dance A kategória versenyét Budapesten, ahonnan a Jenny's Fitness versenyzői nagyon szép eredményekkel tértek haza.
Az NB II. női felnőtt bajnokság Észak-Nyugat 19. fordulójában a Győri Audi ETO KC U22 ellen lépett pályára a Komárom VSE május elsején. A lányok 10 gólos magabiztos győzelmet arattak.
A futball hazánkban a legnépszerűbb sportok egyike. Bozsik Péter, a Komáromi Futball Club vezető edzőjének elmondása szerint az első magyarországi csapatok valamikor a századfordulón szerveződtek, a komáromi 1900-ban, amit aztán 1901-ben követett a Magyar Labdarúgó Szövetség megalakulása.
Miután hazánkban a beoltottak száma múlt héten meghaladta a 4 millió főt, az enyhítéseknek köszönhetően a komáromi szurkolók újra látogathatják a helyi mérkőzéseket.