Turizmus

Szabadstrand



2019 nyarán megnyitotta kapuit a komárom-koppánymonostori szabadstrand. A megnyitón Czita János alpolgármester az üzemeltető és az építkezést végző társaság elöljáróinak társaságában mutatta be Komárom új turisztikai attrakcióját.

A szabadstrand megépítéséhez a Magyar Turisztikai Ügynökség nyújtott támogatást, amelyet az önkormányzat saját forrásból egészített ki. Mindennek köszönhetően újult meg az egykor virágzó Duna-parti szabadstrand, amely a szezonban reggel 9.00 és délután 19.00 óra között tart nyitva.

  

A munkálatok során több mintegy 4000 négyzetméter zöldfelületet újítottak meg a szakemberek, padokat, utcabútorokat helyeztek ki, továbbá közvilágítás is létesült.

  

A szabadstrand akadálymentesen megközelíthető kiszolgálóegységei, így az öltözők, a baba-mama „szoba” és a pihenőhelyek XXI. századi környezettel csalogatják a kikapcsolódni vágyókat.

 

A területen szabad vízvételi pontot is kialakítottak, továbbá kerékpártárolót, és szelektív hulladékgyűjtőt is helyeztek, a gyerekeket pedig minijátszótér várja.

  

A szabadstrandon a vízből való mentéshez és az elsősegélynyújtáshoz szükséges eszközök is rendelkezésre állnak. A Városgazda Kft. munkatársai pedig az utóbbi hetekben több murvás parkolóhelyet is kialakítottak, amelyek több mint félszáz gépkocsi megállását teszik lehetővé.

Cím: Komárom-Koppánymonostor, Hajóvontató part 

Megközelíthetőség: 

Gyalogosan: Fürdő utca felől

Autóval: Horgászköz irányából

Nyitvatartás: 2019. szeptember 15-ig naponta 9 és 19 óra között

A belépés ingyenes.

Videó

A fürdőzők kötelességei: ITT olvashatók

Térkép – a térképre kattintva további segítséget kap a célbajutáshoz:


<




Rendezvénynaptár

.

H
K
Sz
Cs
P
Szo
V

Ajánlatainkból

  • Thermál Hotel ** & Camping***

    Cím:
    2900 Komárom, Táncsics M. u. 38.
    Telefon:
    0036 34/341-222; 0036 34/342-447
    E-mail: thermalhotel@komthermal.hu
    Férőhelyek: hotel: 58 fő (+ a szobák egy része pótágyazható) camping: 200 lakókocsi
    Szobák száma: 2 db családi szoba, 25 db francia ágyas, illetve különágyas szoba
    Szolgáltatások: a szobaár tartalmazza a reggeli árát és a korlátlan belépőjegyet a Brigetio Gyógyfürdőbe, ingyenes wifi, játszószoba, zárt, ingyenes parkoló, összecsukható gyermekágy, köntös bérlés, női-férfi fodrászat, manikűr-pedikűr, frissítő-relaxáló masszázs, kerékpár kölcsönzés, kedvezményes teremgokartozási lehetőség
    Fizetés módja: Üdülési csekk, Visa Card, Eurocard/Mastercard, Maestro, készpénz
    www.thermalkomarom.hu
  • Carrier Hotel**

    Cím: 2921 Komárom, Varga József u. 9.
    Telefon: 06-34/526-445;36-30/571 0631
    E-mail: carrierhotel@komthermal.hu
    Férőhelyek: 30
    Szobák száma: 17
    Szolgáltatások: reggeli, zuhanyzó/WC, kábel TV, telefon, hűtő és légkondicionáló
    Fizetés módja:
    www.komthermal.hu/szolgaltatasok/szallaslehetoseg/

A hu.hotelscombined.com oldalra navigál

A honlap turizmus oldalára navigál

Központi elektronikus ügyintézés oldalára navigál

Érték és Hagyomány

a városi értéktár kiadvány