A Nokia bejelentésével kapcsolatban Komárom Város Önkormányzata az alábbi közleményt teszi.
Dr. Molnár Attila polgármester: "tavaly ősszel a kolozsvári gyár bezárása kapcsán a cég már jelezte, hogy újragondolja az európai érdekeltségeinek helyzetét, így a komáromi gyárét is. A mai döntés fényében szükségesnek tartom leszögezni azt a fontos tényt, hogy a Nokia továbbra is hazánkban, Komárom városában marad. A társaság a létszámleépítések ellenére is a régió legnagyobb munkáltatója lesz a jövőben is.
Fontosnak tartom azt is, hogy a cég arról tájékoztatott minket, hogy az elbocsátottak átképzésével kapcsolatban minden segítséget megad mind az állam, mind pedig városunk részére. Korábban már felvettük a kapcsolatot a helyi és a megyei munkaügyi központokkal, hogy együtt találjunk megoldást az állásukat elvesztők mielőbbi elhelyezkedésének elősegítésére.”