Hírek



2018. 09. 25.
100 év család

Városunkban számos szépkorú él, akiket születésnapjuk alkalmával időről időre felkeres és felköszönt dr. Molnár Attila polgármester. Így volt ez a napokban is, mikor dr. Kreft-Horváth Loránd alpolgármester, képviselő és Takács József képviselő társaságában a 100 esztendős Bakos Józsi bácsit, és a 90. születésnapját szeptember 6-án tartó Zámbó Lászlóné Varga Brigittát ünnepeltük.



Józsi bácsi Körösladányban született az első világháború lezárásának évében 1918-ban. Átélte Trianont, a Horthy-korszakot, a második világháborút (8 évig volt katona, ebből három hónapot töltött orosz hadifogságban), Rákosit és Kádárt, 1956-ot, és persze a rendszerváltást, az egész XX. századot. 1962-ben költözött Komáromba, ahol először az Almásfüzitői Timföldgyárban helyezkedett el kocsitöltőként, havi 800 forintos fizetéssel. Később az építőiparban vállalt munkát, onnan ment nyugdíjba. Három fia született, akik sajnos már nincsenek vele. Az idők során 7 unokával, 4 dédunokával és 3 ükunokával ajándékozta meg a Teremtő.

- 12 esztendős korom óta dolgozok, ma is megcsinálok mindent a ház körül, ha az erőm engedi. Reggel egy kis pálinka, vagy konyak és indulhat a nap… - osztja meg a hosszú élet titkát Józsi bácsi, aki elárulja azt is, orvosnál alig-alig járt ez alatt 100 év alatt, bár nemrég az influenza ledöntötte a lábáról, de az is csak egy napra.

Brigitta néni Izsán született, majd 1950-ben Komáromba jött férjhez. Párjával még a szülőfalujában ismerkedett meg, azonban Laci bácsiékat kitelepítették. A fiatalok így közös életüket Diósberényben kezdték meg, majd Jászberényben folytatták. Szerettek volna szülőfalujukhoz minél közelebb kerülni, ezért Szőnyben kezdtek építkezni, és 1957-től ott telepedtek le.



Brigitta néni először a jászberényi, majd a szőnyi bölcsődében gondozta nagy szeretettel a gyermekeket, később a Magyar Nemzeti Bank komáromi fiókjához került, az emisszióban pénzolvasóként dolgozott, onnan ment nyugdíjba 1985-ben.

Nyugdíjba vonulása után férjével, aki 1987-ig Komáromi Járási Földhivatal vezetője volt, főként a családjuknak éltek. Házasságukból egy lányuk, Erika született, és egy unokával, Istvánnal ajándékozta meg az élet Őket.

Brigitta néni mozgása ugyan már nem a régi, de jó szellemi állapotnak örvend. Ideje nagy részét tévénézéssel, olvasással tölti, miközben gondoskodik saját maga ellátásáról is.

Mindkét ünnepelt miniszterelnöki köszöntő-oklevelet és ajándékkosarat kapott.