Hírek



2022. 11. 25.
Hazánk legsikeresebb olimpiai sportágát is űzhetik a komáromi diákok

Az Avengarde Vívó Sportegyesület 2016-ban alakult Hajnal Balázs vezetésével azzal a céllal, hogy megismertessék a gyerekekkel Magyarország legsikeresebb olimpiai sportágát és, hogy a vívás valamilyen formában bekerüljön az iskolákba.

Ma már 12 oktatási intézményben tartanak edzéseket, köztük Komáromban a Petőfiben és a Szent Imrében. Városunkban kihelyezett szakosztály is működik. Lepsics Gergő edző elmondta, országos és nemzetközi versenyekre is járnak, ahonnan szép eredményekkel térnek haza. Az Olimpici versenysorozat mindegyik versenyén sikerült bejutniuk az első nyolc közé.

Az edzések vívást, szúrópárnázást és erősítőgyakorlatokat is tartalmaznak. A gyerekek kiemelték, hogy mennyi mindenre megtanított őket ez a sport.

Az egyesület elindított egy saját regionális versenysorozatot azoknak, akik nem szeretnék magukat nemzetközi és országos szinten megmérettetni. December 10-én tartják a következő fordulót a Szent Imre Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda tornatermében.