Hírek



2024. 05. 06.
Magyar Bajnok az SZPK!

Az IBK Cartoon Heroes csapatát fogadta az SZPK (Szőnyi Palánkdöngetők Köre) április 27-én a Komáromi Városi Sportcsarnokban.


(FOTÓ: Bajnok lett az SZPK!)

- Az idei Országos Bajnokságnak címvédőként, nagy reményekkel futottunk neki, és szerettük volna az első helyet az idei szezon végén is megtartani. A rájátszásban ötből öt mérkőzést nyertünk meg, így oldott hangulatban vártuk az utolsó megmérettetést – mondta el az összecsapás előtt Pfneiszli Péter, az SZPK csapatkapitánya.

A házigazdák ezúttal is remek játékot mutattak be, és már az első harmadban jelentős előnyre tettek szert a fővárosi gárdával szemben. Az összecsapás végül 15:8-as SZPK győzelemmel ért véget, így kezdetét vehette a megérdemelt ünneplés.

A bajnoknak járó díjakat városunk polgármestere, dr. Molnár Attila és Kiss László, a Magyar Floorball Szakszövetség elnöke adta át.

A bajnokságból még egy tét nélküli mérkőzés vár a csapatra. Május 3-án a Magyar Kupa Final Four elődöntőjében játszanak, ahol egy győzelem révén akár döntőbe is kerülhetnek a komáromi floorballosok.