Polgármesteri Hivatal



Felvitel dátuma:


Határidő:


Pályázat címe:



Komárom Város Képviselő-testülete Idegenforgalmi és Nemzetközi Kapcsolatok Bizottsága pályázatot hirdet azzal a céllal, hogy segítse és ösztönözze a komáromi fiatalok európai identitástudatának kialakulását, elmélyülését, idegen nyelv tanulását, gyakorlását, informális, személyes kapcsolataik alakítását, erősítését az Európai Unió országaiba.
Előnyt élveznek a Komárom testvérvárosaiba irányuló utazások, melyek az ott lakók, az ott működő intézmények, szervezetek mindennapi életének, illetve az adott ország kulturális sokszínűségének megismerését, kulturális örökségének megtapasztalását célozzák, beleértve határon túli, magyarlakta területeket, településeket is.


A pályázaton 2007. december 31-ig megvalósuló külföldi programok utazási költségeihez nyerhető támogatás, bármely közlekedési eszköz költsége támogatható.
A pályázásra jogosultak köre:

1. Valamennyi komáromi székhelyű középfokú oktatási intézmény.
2. Állandó komáromi lakhellyel rendelkező, középfokú oktatási intézményben tanuló fiatalok.

Pályázati feltételek

1. Intézményi pályázat esetén csoportos utazást támogatunk. A csoport legalább 4 diák és 1 kísérő, nagyobb létszámú csoport esetén a diákok aránya legalább 80 %.

2. A pályázat kiírója elvárja, hogy a pályázó a legjobb tudása, ismeretei szerint törekedjen Komárom város turisztikai, kulturális értékeinek bemutatására külföldi vendéglátói előtt.

A támogatás mértékéről a bizottság a beérkezett pályázatok egyedi elbírálása alapján dönt.

A támogatás formája: vissza nem térítendő pénzügyi támogatás

A sikeres pályázóval az önkormányzat támogatási szerződést köt.
A pályázat benyújtásának határideje: 2007. június 30.

A támogatás elszámolása: a kedvezményezettek a támogatási szerződésben foglaltak szerint kötelesek elszámolni 2008. január 15-ig. A támogatás felhasználásáról a támogatott a pénzügyi elszámoláson túl szöveges beszámolót is köteles készíteni és elszámolásához mellékelni.

Egyéb információk:
Pályázható keret: 2 000 000 Ft
Egyéni pályázók esetében a támogatásként kifizetett összeg adóköteles.

A pályázat benyújtásának módja: pályázni a pályázati kiírás mellékletét képező pályázati adatlap benyújtásával lehet a Polgármesteri Hivatal címére (2900 Komárom, Szabadság tér 1).
Pályázati adatlap letölthető a www.komarom.hu/paly.php oldalról.




Nyertesek listája letölthető dokumentumként:

idegenforgalmi1_2007_eredmeny.doc


Vissza a teljes pályázati listához