Jeles születésnap: 90 éves lett Pauer Lászlóné Erzsi néni, akit otthonában köszöntött fel Dr. Molnár Attila, városunk polgármestere és Zsédenyiné Horváth Krisztina önkormányzati képviselő.
A Komáromi Sporthagyományokat Őrző Kerekasztal, az U 8-as, U 9-es, U 10-es és U 11-es labdarúgó csapatokat várta január 31-én és február 1-jén a városi sportcsarnokba, ahol ezen a hétvégén rendezték meg a nagysikerű Duna Kupát.
Január 27-én Komáromban is megnyílt a Széchenyi Programiroda kontaktpontja. A jövőben a szakemberek ügyeleti jelleggel, meghatározott napokon várják azokat a helyi és környékbeli vállalkozókat, akik fejlesztési célból pályázat benyújtását tervezik.
A helyiek nagy örömére, a Magyar Kultúra Napján, január 22-én megnyitotta kapuit a Jókai Mór Városi Könyvtár szőnyi fiókkönyvtára. A létesítmény a jövőben széleskörű irodalmi kínálattal várja az olvasás szerelmeseit.
A Komárom Városi Sportegyesület több mint egy évszázados történetét dolgozza fel az a kötet, amelyet január 15-én mutattak be a nagyközönségnek a Városi Sportcsarnokban. A rendezvényen dr. Molnár Attila polgármester és Becker Balázs, a KVSE elnöke mondott beszédet.
Az Endresz Csoport január 17-én szervezte meg hagyományos emléktúráját a doni katasztrófa 83. évfordulója alkalmából. A 18. alkalommal megtartott nyílt túrán a Don-kanyarban elesett, eltűnt, megsebesült vagy szenvedett magyar katonák előtt tisztelegtek.